fonavita.hu

Szekszárdi Kávészünet

Június 20-án a Fonavita Nonprofit Kft. kollégái „kávészünetre” hívták meg azoknak a legnagyobb helyi szervezeteknek a vezetőit, illetve képviselőit, akiket már a szervezet szakmai partnereként tarthatnak számon, azaz foglalkoztattak vagy foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű munkavállaló(ka)t.

 

Tóth Péter a Fonavita Nonprofit Kft. szakmai vezetője a rendezvény megnyitását a szervezet jelenlegi helyzetének és eredményeinek a felvázolásával kezdte, majd a szervezet szekszárdi szakemberei ezt a jövőbeli tervekkel, célokkal és az együttműködés mindkét fél számára előnyös lehetőségeivel folytatták. A kialakult kötetlen hangulatú kerekasztal beszélgetésben olyan szakmai praktikumok merültek fel munkáltatói oldalról, amelyek átgondolt kivitelezése a jövőben még hatékonyabb együttműködéshez vezethet. A svédasztalos megvendégelés után minden meghívott elégedetten, valamennyi felmerült kérdésre választ kapva távozott a szokásosnál hosszabbara nyúlt kávészünetről.  

 

A kiemeltek között

A hosszú hétvégén a Fonavita Nonprofit Kft. is képviseltette magát azok között a kiemelt cégek között, akik a város egyik legrangosabb szakmai rendezvényén töltötték az elmúlt négy napot.

 

A tízezer négyzetméteren megvalósuló szakmai kiállítás közösségi programokat is kínált a látogatóknak, akik közel egy kilométeres sétát tehettek, ha végigjárták az összes standot. Több mint 200 cég mutatkozhatott be az idei Pécsexpo-n, ahol most elsősorban a megjelent vállalkozások közötti kommunikáció került előtérbe. Azonban úgy gondoljuk, hogy az expo-hoz hasonló nagy rendezvényeken való részvételünk nem csak munkáltató partnereink, hanem a meglévő és leendő ügyfeleink számára is fontos. A személyes találkozások alkalmával kitűnő lehetőség nyílik arra, hogy az érdeklődők szervezetünkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre megkapják szakembereinktől a megfelelő válaszokat. 

 

Június 5-8-ig az EXPO-n

A hétvégén idén 30. alkalommal kerül megrendezésre a régió egyik legnagyobb gazdasági rendezvénye Pécsett. Az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások szektorában érdekelt helyi vállalkozásokra épülő PÉCSEXPO KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR üzleti szereplői között idén a Fonavita Nonprofit Kft. is képviselteti magát.

 

Ha megváltozott munkaképességű és munkát keres, kérje bizalommal kollégáink személyes segítségét csütörtöktől vasárnapig az Expo Center Zsolnay termében. Amennyiben munkáltatóként speciális munkaerőre van szüksége, úgy szintén várjuk szervezetünk standjánál június 5 - 8 között, hogy egy kávé mellett röviden bemutassuk díjmentes szolgáltatásaink előnyeit. További információ a (72) 784 – 591-es telefonszámon.

Frissült weboldalunk!

Tisztelt Ügyfelünk és Partnerünk!

Tájékoztatjuk, hogy frissült honlapunk!
Az új struktúrával - reményeink szerint - még könnyebben találhatja meg az Ön számára legfontosabb információkat, legyen munkáltató vagy épen álláskereső munkavállaló.

Javasoljuk, hogy lájkolja facebook-oldalainkat is:

Baranya megyei oldalunk itt is elérhető!

A Tolna megyei pedig itt érhető el!